Előző este megpróbáltunk hamar lefeküdni, hiszen hajnali 6-kor kellett kelnünk. Félálomban úgy-ahogy sikerült elkészülnünk, irány a 7 órási vonat. Nekem még megvolt a travelcardom, csak Gabi vett jegyet. Szokásához híven beállt az automatához, de kiderült, hogy nincs benne jegy. Az időzítés a lehető legrosszabb volt. A vonat már gurult be az állomásra, de most muszáj volt jegyet vennie a London Bridge-i kapu miatt. Szegény rohant az ablakhoz, én a vonathoz. Már csipogott az ajtó, hogy csukódna, de mivel fogtam, így Gabi is fel tudott jutni az utolsó utáni pillanatban. :)
Egy ilyen indítás után elgondolkoztam, hogy ugyan mi lesz itt még később... Na mindegy, ügyesen és időben kiértünk St. Pancrasra, onnan mennek a Eurostar vonatok. Elő a kinyomtatott visszaigazolást, beálltunk a sorba, de kiderült, hogy előbb a jegyeket kell kiváltani. Sorból kiállás, vissza egy Eurostar automatához, adatok bepötyögése, bankkártya leolvasása, jegyek megszerzése. Újra vissza a sorba, ezúttal már a tényleges jegyekkel. Ezután jött a szokásos ellenőrzés, mint a reptéren: táskák/bőröndök át a röntgenen, utasok keresztül a fémkapun, majd útlevélcsekk a szigorú arcú határőröknél. Nem tudom miért, de minden egyes alkalommal meg vagyok győződve róla, hogy engem most biztos nem engednek át valamiért. Persze ezúttal sem volt gond. (Miért lenne?) Miután átjutottunk mindenen, még ücsörögtünk a beszállókapunál több mint fél órát. Szerencsére Drágámmal nem volt sok gond az út során, ha nála van a PSP, el van a szentem, mint a befőtt. :)
Maga az út esemenytelenül zajlott, főleg mikor a Csalagútban voltunk. Bár kicsit rossz volt belegondolni, hogy egy hosszú darabon (39 km) a tenger alatt megyünk (nem vagyok klausztrofóbiás... nem vagyok klausztrofóbiás...), semmivel sem rosszabb, mint 10.000 méter magasban repülni.
2 óra vonatozás után megérkeztünk Brüsszelbe, a Gare du Midi-re. Ez pontosan a város másik végében volt, mint a hotelünk. Kitaláltuk, hogy aznapra veszünk napijegyet. Automata nem volt sehol kirakva, így megkérdeztünk egy információs emberkét. Nem volt segítőkész, elhajtott máshova. Átmentünk egy másik információhoz, az úgy nézett ránk, mintha bolondok lennénk, mert ő ugyan még nem hallott napijegyről. Na mondom még csak most érkeztem, de már nem szeretem ezt az országot. Végül lementünk a mozgólépcsőn a metró szintjére (mindezt fél óra szerencsétlenkedés után), és akkor vettük észre, hogy bizony ott kell jegyet venni. Mint később kiderült ez teljesen felesleges, mert egyszer sem ellenőriztek aznap, így a másik két napra már nem is vettünk jegyet egyáltalán. Na jó, megnéztük mivel kell mennünk, természetesen először rossz metróra szálltunk. Ez rendszeres volt a három nap során, szerintem nagyon idétlenül van megoldva az egész. Londonban annyira egyértelmű minden! Továbbá arra is sikerült nagynehezen rájönnünk, hogy eléggé átalakították a metrórendszert, és 1 hónappal az érkezésünk előtt kezdték el élesben tesztelni. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy hiába volt metrótérképünk, az már nem volt aktuális. Azóta épültek újabb vonalak és át is számozták őket. Elég furcsának találtuk, hogy nem volt ez az információ sehol kiplakátolva. Igaz az állomásokon ki volt téve egy-egy új térkép, de nem volt szórólap, nyomtatott verzió, amit esetleg a szerencsétlen külföldi magával vihetne. Végül csak sikerült eljutnunk a Gare du Nord-ra, onnan csak pár perc volt a hotel. Sok szép, magas üvegépület volt a környéken. Maga a hotel is szép volt, bár rontotta az összképet az épület előtti építkezés látványa. Még csak 1 óra volt, mikor megérkeztünk, check-in csak 2-től volt. Addig laptop elő, free wireless internet. (Biznisz, eBay, stb. Igaz, Életem?) Kajcsiztunk, kifújtuk magunkat. 2-kor végre megkaptuk a szobánkat. Szerintem szép volt, tágas és modern, bár 4 csillagot nem érdemelt volna. Mindenesetre a széf okos ötlet volt.
Miután elrendezkedtünk, indultunk vissza a metróhoz, hogy kimenjünk az Atomiumhoz és a Mini-Europe-hoz. Amúgy elég fura arcok vannak Brüsszelben, nem gondoltam volna, hogy több a paki, mint Angliában. Az emberek alapjáraton nem segítőkészek, és a "köszönöm" meg a "bocsánat" szavakat sem használják sűrűn.
Az Atomium, Brüsszel jelképe hatalmas. Akinek esetleg nem ugrik be: ez egy 9 gömbből álló acél építmény, ami a vas kristályrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban (igazából egy csúcsára állított kocka :D ). 102 méter magas, tömege 2400 tonna, a gömbök 18 méter átmérőjűek. Az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült el. Eredetileg csak az expo fél éves időtartamára akarták megtartani, de olyan népszerű volt, hogy véglegesítették. Az Atomium lábánál található a Mini-Europe nevű attrakció, ami véleményem szerint óriási élmény! Ez egy hatalmas alapterületű park, ahol több mint 300 híres-neves európai épület, városrészlet, érdekesség található az eredetihez képest 1:25 méretben. A bejáratnál kapsz egy kis info füzetet, amiben olvashatsz mindegyikről. (Bevallom volt olyan, amit nem ismertem fel, így jól jött a segítség.) Magyarországot a budapesti Széchenyi fürdő képviselte, hatalmas alapterületen. Egyszerűen gyönyörű volt! További kedvenceim, amelyektől elállt a lélegzetem: Velence a kis gondolákkal; a párizsi Sacre Coeur; a spanyol Santiago de Compostela-i katedrális; a vilniusi egyetem; Pisa városa. A Big Ben + Parlament is szép volt, valószínűleg jobban értékeltem volna, ha nem látnám az eredetit minden áldott nap. :) Közel 3 órát töltöttünk itt el, minden egyes épületről csináltunk fényképet. Szerencsére az idő is nagyon jó volt, szépen sütött a nap. A Mini-Europe után beültünk egy caféba, én ettem egy nagyon finom (overpriced) fagyikelyhet, Gabcsi pedig egy zöld színű, nem valami bizalomgerjesztő (szintén overpriced) koktélt.
Elindultunk vissza a hotelbe - újabb utazás azzal a borzasztó metróval -, de úgy döntöttünk, hogy leszállunk a városközpontban és nézelődünk egy kicsit. Körbejártuk a híres Grand Place főteret, megkerestük a Manneken Pis-t is. Ez a szobor egy pisilő kisfiú, a belgák nagyon büszkék rá. Meglepően pici, és egy apró kis utcasarkon található. Több mint 600 jelmeze van, és ünnepélyes keretek között szokták időnként felöltöztetni. Ilyenkor állítólag sört pisil víz helyett. (Na ebből kíváncsi vagyok, mi igaz.) Mindenesetre most pucér volt. Viszont ami nekem ennél is jobban tetszett, az a rengeteg csokoládé üzlet. Akárhova néz az ember, mindenhol csoki van a kirakatokban, egymás hegyén-hátán sorakoznak az ilyen üzletek! Gyönyörű látvány! Természetesen vettünk is, de méregdrága volt. De úgy egyébkent minden. London ehhez képest igencsak olcsó.
Mikor már tényleg alig tudtuk vonszolni magunkat, visszamentünk a hotelbe. Ez fél 10 körül volt. Felértünk a szobánkba, és sajnos elég nagy hangzavar fogadott. Az ablakunk egy kis közlekedőre nézett, a szemben lévő helyiségekből hangos zene szűrődött át. Gondoltuk nem tart sokáig a buli. Egy óra múlva letelefonáltam a recepcióra, megkérdeztem, hogy mégis mi van a szomszédban és meddig tart. Mondja a recis, hogy lagzi van a hotel éttermében, éjfél körül abbahagyják. Fasza... Örülünk neki... Próbáltuk elütni az időt, de aludni képtelenség volt. Éjjel fél 1-kor megint letelefonáltam, hogy jó lenne, ha csinálnának valamit, mert nagy a zaj, és különben is már késő van. 1 órakor már olyan mérges voltam, hogy lementem személyesen a recepcióra reklamálni. Szegény fickó nem győzött bocsánatot kérni, mondta, hogy már mások is panaszkodtak, és hogy a kollégái már próbálják leállítani a bulit, de hát tudjuk hogy van ez: "kicsit" ittasak az emberek, jó kedvük van, stb. Dúlva-fúlva visszamentem a szobába, de éjjel 2-kor megint lementem és mondtam, hogy adjon másik szobát, mert nem vagyok hajlandó ilyen hangzavarban tölteni az éjszakát. Persze teltház volt, bár gyanítom csak nem akart másikat adni. Szerencsére nemsokára abbamaradt a zene, hangoskodás, és végre el tudtunk aludni.
